2010. július 22., csütörtök

Fegyverbe!

A harci helyzet nem változott, mert a zsidó sem változott, s az eredet tervet akarja mindenképpen megvalósítani, mint egy hisztériás neveletlen purgyé. Ma reggel megerősítés érkezett külföldi forrásokból, hogy az IMF –e blöff csak a terv része mert két verzió szerint haladnak Magyarország elfoglalásának terveivel. Az egyik a csendesebb verzió, amikor még kapunk újabb pár hónap haladékot pénzügyileg, mert még mindig jól élünk ahhoz képest, ahogy ezek az akasztanivaló bűnözők elképzelték, de a valószínűbb az, ha hirtelen vonják ki a pénzügyi eszközeiket és hoznak csődhelyzetbe, hogy itt minden „paraszt” csak hápoghasson. Ezzel az elképzeléssel vonultatnák ki az EU kisebb zsidó-válallatait és tőkéjét, de csak azért, hogy az izraeli hulla-jelöltek „megváltókként” pénzt és befektetést lobogtatva jöhessenek, megváltókként hozzánk. Kb. Egy éve már megírtam ezt a forgatókönyvet, mert ez a nem humanoid faj még azt is el tudja képzelni, hogy egy őszi önkormányzati választásokon a Likud-Fidesz 90%-os győzelmet is arathat a nagy nemzeti összefogás jegyében, a bődületesen idióta állampolgárok (nem NÉP, sem nem NEMZET) tapsától övezve). Addigra lehetőleg szét kell rúgni a saját Jobbikját és a LMP sem lehet ellenfél, mert a 90% egyedülálló lenne a palettán. Ez gyakorlatilag teljhatalmat jelenthetne és ettől élvez el a sok mocskos agyú kazár. A csődre gyúrva itt sorakoznanak már az amúgy is itt lévő befektetéseik és a most még üres irodaházak megtelnének nagyon gyorsan és mi (illetve a zsidó) lenne az új Svájc. Jó kis terv volt.

Nos, az elmebetegek nem tágítanak a hadászati lépéseiktől és a megszállásunkat is Olstein-Orbán égisze alatt viszik tovább. Nem csodálkoznék, ha hamarosan agyon lőné valaki, mint egy kutyát és elkezdene egyre több önkéntes tömeges zsidó-taroló akciókba, kiemelt célpontokként tartva számot a parlamenti hazaáruló kutyafattyakra. Érik az az idő, hogy minden hazafi a kezében egy használható tárggyal megtegye, ami minden magyarnak kötelessége és ott aprítsa az ellenséget, ahol csak éri. Megszolgálták már és bizonyítékokban sincs hiány, ha meg kell magyarázni, miért is történik ez nálunk. Ez ők is tudják, ezért rákérdeztem, hogy hol van ebben a tervben a keleti hatalmi egyesülés? Azokkal nem számolnak, szólt a válasz és ezért lesz hamarosan háború, mert az orosz fog a zsidóval itt parolázni, mivel NATO felvonulási terület vagyunk, de gyakorlatilag kazár katonasággal, ezért sok lehet a halálos áldozatok száma. Rákérdeztem a macira is, de a zsidó forrásokból jövő hírek mintha nem is érintenék ezt a barna és elég nagy foltot. Nos, ezért is hordják most is hozzánk az atom-cuccost, mert a Közel-Keleten hamarosan izzani kellene a levegőnek.
Ez egy jó terv volt, de én úgy tudom, hogy az orosz nem engedi át a pályát és besegít a zsidók és cigányok kitakarításába, politikai, fegyverzet-technikai és hadászati úton is, ha kell. Ettől függetlenül azoknak a sejteknek, akik képesek és készek vállalni a FEGYVERES harcot is a haza védelme érdekében, meg kell mindenkinek mozgatni. Most kaptam meg a Magyar Tanácsköztársaság 1919 című könyvét. Remek korhű dokumentumok vannak benne a proletár és bolsevik, meg kommunista zsidó ideológiáról. De a fedőlap sem semmi:

Ettől én sem mondhatnám szebben! Tudom, hogy ez a csepűrágó zsidó hivataloknak nagyon nem tetszik, de tényleg el kell jutnunk arra a szintre, hogy az összeomlásra felkészülve legalább a gazemberek egyik részét hazavágjuk a magunk demokratikus eszközeivel. Akinek meg nem teszik, annak ajánlom a selyemzsinórt! Csak egy tegnapi eset is mutatja, hogy sem jog, sem törvény nem véd és készen kell állni arra, hogy akár az ellenség élete árán is, de megfizessenek az ostobaságukért. Minda Zoli a cégbíróságon kutakodott a Kossuth Holdin ügyben, de mire egy adott tárgykörben tett vizsgálódásai után még valamiért visszament, az adatokat már eltüntették. Erre ment a bíróhoz, aki csak hápogott, de ezt ott jegyzőkönyvezték is és ment Zoli az érintett céghez, a Kossuth Holdingos felszámoló-biznisz egyik tartóoszlopához a Duna-Libra Rt. –hez a szükséges iratok megszerzése vágyával. A cég nem semmi és a tulaj –ha jól tudom, már hűsöl -, mert ott Zolitól elvették a nála lévő dokumentumokat és negyed órára bezárták egy irodába. A rendőröket hívta végül, hogy szabadítsák ki. Ők jöttek is, s végül az iratainak egy részét is vissza kaphatta. Mit mondjak most erre? Legközelebb lángszóróval menjen, és nem kell itt vacakolni a jogi útvesztőkkel, mert agyon kell lőni a tetves kazár-hordát? Ilyet meg nem mondhatok, mert nem tudom, hogy tetvesek-e, de úgy érzékelem, hogy közeledik a találkozó pont és a tolerancia oly mértékben nem tűri már ezt az emberi hitvány politikai fattyú társaságot, hogy a nagy köztemetőt meg kell kezdeni feltölteni velük. Úgy tudom, a népbíróság már alakul ehhez, s visszahozzuk a halálos ítéletet, de persze nem kizárt hogy csak post humus. Mint látjátok, hiába igyekszünk lelkesen szeretet-rezegve lebeszélni minden radikálist a tevőleges fizikai részvételtől, valamiért nagy ellenállásba ütközünk, s ha mi egyet lépünk hátra, akkor ezek kettőt előre. A háborúhoz harcosok kellenek és ott már csak az dönt, hogy melyik ostoba éppen hol lesz, amikor elindul a kasza. Lehet fenni a vasat, mert úgy jósolták, hogy az orosz előre tolt egységek is nagyon viszketegen várják, hogy az ő szemetjük után nálunk is odaléphessenek a gázra. Nem vagyok híve a mészárlásnak és nagyon nem szeretném, de ezek nem értenek az erkölcsi prédikációkból, sem a figyelmeztetésekből. Megjegyzem, nem demonstrálni, nem tüntetgetni kell ebben a helyzetben, hanem edzeni a lelket és adott jelre egy nagy levegőt venni és jöhet a kereplő. Az ellenségnek írmagja sem maradhat aztán magyar földön, csak pórázra verve. A már készen, áll, annak ez nem újdonság.

FORRÁS: postaimre.com

Feloszlatták a Jobbik kecskeméti alapszervezetét

A párt új megyei elnöke javaslatára megszüntette az országos elnökség a Jobbik kecskeméti szervezetét.

Az ország egyik legnagyobb létszámú alapszervezetének a felszámolásáról június 29-i ülésen határoztak, az erről szóló ajánlott levelet a hét végén kapta kézhez a tagság egy része és Tóth Sándor. A párt városi elnöke megdöbbent, hogy minden előzetes egyeztetés nélkül, Budapesten döntöttek a sorsukról.

„Még védekezésre sem volt lehetőségünk. Az alapszervezet feloszlatására vonatkozóan elfogadható indoklást nem kaptunk, de a levélben a megszüntetés határideje sincs feltüntetve. Így azt sem tudjuk, mikortól nem létezünk” – háborog a megyei internetes oldalnak az elnök, aki a történteket az alapszervezet működésének hatékonyabbá tétele érdekében hozott intézkedéseink – néhány tagsági viszony törlése, rendőrségi feljelentés – következményének tekinti. „A döntést tudomásul veszem, és kilépek a pártból. Ez a Jobbik nem az a Jobbik, amelyikbe 2008. november 11-én beléptem. Nagyon sajnálom, hogy Vona Gáborral két éve nem tudok személyesen találkozni, szerintem az országos elnökség hatalmi mámorban szenved” – vonta le a végkövetkeztetést Tóth Sándor.

A megyei elnök, Ambrus Tibor május végén mondott le erről a tisztségről, ezzel egy időben a pártból is kilépett. Utóda a korábbi Bács-Kiskun megyei kampányfőnök, Suhajda Kriszitán lett. Ő a lapnak telefonon megerősítette a feloszlatás tényét. A párt megyei jövőjéről pedig egy későbbi időpontban szeretne nyilatkozni - írja a baon.hu.
- Link -