2010. szeptember 27., hétfő

 1 érdekes cikk 2004. Májusából az index.hu oldalról.

Kondenzcsík vagy klímakísérlet?

2004. május 15., szombat 16:00 | Frissítve: 2004. május 15.
Az utóbbi években sokak szerint szerte a világban különös kondenzcsíkok tűntek fel a sűrűn lakott térségek felett. A csíkok nem oszlanak el maguktól, hanem néhány óra leforgása alatt fátyolfelhővé alakulnak. A civil megfigyelők aggodalmát fokozza, hogy a jelenség hivatalosan nem létezik.
A hagyományos kondenzcsík (contrail) akkor keletkezik, amikor a magasan (jellemzően 10 ezer méter felett) haladó sugárhajtású repülőgép okozta nyomástól kicsapódik a levegőből a vízgőz, illetve apró jégkristályok keletkeznek. Az ilyen csík általában néhány perc után magától eloszlik. A chemtrail (kémiai csík) kifejezés viszonylag újnak számít, de az internetes keresőprogramok rengeteg oldalt dobnak fel ebben a témakörben. Ezen leírások szerint a chemtrail teljesen máshogy viselkedik, mint a kondenzcsík. Közvetlenül a keletkezése után kondenzcsíkra hasonlít, viszont feloszlás helyett lassan szétterjed, és széles felhősávvá alakul.
A rendelkezése álló hatalmas mennyiségű kép szerint a különálló csíkok szisztematikusan behálózzák az eget, és órákon keresztül felismerhetőek maradnak. A megfigyelések szerint a jelenség nyomán bármilyen tiszta kék égbolt gyorsan átlátszatlan, szürke masszává alakulhat. A beterítést követő napokban az adott területen bizonyosan nem lesz csapadék.
Bárhol megtekinthető

Tekintse meg képeinket!
A chemtrailnek elnevezett csíkok a feljegyzések szerint 1997-1998 környékén jelentek meg az USA felett. Azóta ugyanilyen furcsa csíkokat fényképezhetnek le a házaik felett Nagy-Britannia, Németország és Ausztrália lakói is. Egyes források szerint azonban a kormányok ellenkezése miatt a csíkok ismeretlenek Kína és Brazília felett. A Bodeni tó felett megjelenő csíkokat dokumentáló [1] egyik német felhasználó szerint ráadásul pénteken és a hétvégén szabadnaposak a csíkhúzó gépek. A hivatalos álláspont szerint a laikus megfigyelők kereskedelmi repülőgépek kondenzcsíkjai miatt paráznak. Viszont a megörökített mintázatok szerint a nevezett repülőgépek egészen furcsa útvonal mentén haladnak, például láthatatlan határok mentén visszafordulnak [2] a kijelölt terület beterítésére.
Állandó kondenzcsík
Az amerikai környezetvédelmi ügynökség (EPA) néhány évvel ezelőtt kiadott egy tájékoztatót a kondenzcsíkok természetéről. Az irat [3] szerint a gyorsan eloszló típusokon túl a légnedvesség és a hőmérséklet megfelelő szintje mellett állandó kondenzcsíkok is keletkezhetnek.
Az EPA szerint hajtóművek által okozott turbulencia miatt több kilométeres átmérőjűvé szétterülő, tartósan megmaradó kondenzcsíkok legfeljebb a Föld felszínének 0,1 százalékát takarhatják el. Az amerikai hatóság szerint a tartós kondenzcsíkok nem jelentenek veszélyt a lakosságra, mivel jéggé fagyott vízpárából állnak.
Nincs kémiai anyag
Az amerikai oceanográfiai és légköri felügyelet (National Oceanic and Atmospheric Administration, NOAA) által kiadott hasonló tájékoztató [4] szerint a tartós kondenzcsíkok szintén nem tartalmaznak semmilyen kémiai anyagot, csupán a légköri viszonyok alakulása miatt maradnak fenn viszonylag sokáig.
A NOAA szerint a tengerészek már régóta figyelik a kondenzcsíkok viselkedését, és így következtetnek arra, ha változás várható az időjárási viszonyokban. A klímakutatásokban szintén be kellett vonni a légiközlekedés hatását, az ugyanis befolyásolja a felhőképződést, emlékeztet a NOAA. A klímára gyakorolt hatást a NASA napokban kiadott anyaga is hangsúlyozza.
Akkor is összeesküvés
A világ nagyvárosai felett megörökített csíkok azonban rendkívül furcsák. A kérdéskört tanulmányozó felhasználók szerint kémiai anyagokat sőt biológiai ágenseket szórnak ki ezekből a gépekből, és minden hivatalos megnyilatkozás csak a gyanú elaltatását [5] szolgálja.
Egyesek az állítólagos lehullott apró szálakat vizsgálják mikroszkóp alatt, és növesztett nanostruktúrákról [6] számolnak be. Mások hámsérülésekből kihúzható, sebek gyógyulását akadályozó szálakról, a chemtrail sújtotta napokon asztmatikus tünetekről tudósítanak.

Klikk a képre!
A repülőgépekről készített közeli felvételek szerint a csík a hajtóművektől függetlenül, jóval a gép mögött keletkezik. Egy állítólagos repülőgépszerelő beszámolója [7] szerint kis híján kirúgták, amikor egy utasszállító gép szervizelése közben oda nem tartozó tartályok csővezetékét próbálta megfejteni. Az összeesküvés-elméletek híveit nem nyugtatják meg azok a felvételek sem, ahol a repülőgép csíkja néhány másodpercre kihagy [8], mintha mondjuk a személyzet átkapcsolna egy másik tartályra.
Bin Laden is kapott belőle
A nyugalmat az sem fokozza, hogy az amerikai képviselőház a 2001-es Space Preservation Act (világűr megóvási törvény) szövegében [9] a tiltandó eszközök között sorolta fel a chemtrail kifejezést is. Ugyanebben az évben a Bin-Laden utáni hajsza során sűrű 8-as alakzatokat írtak a Tora-Bora [10] hegylánc fölé, a civil megmondóemberek szerint biztosan a barlangrendszert felderítő radarok segítésére.
Mivel a hivatalos magyarázat teljességgel hiányzik, a laikus felhasználó a legelképesztőbb okokat vélik felfedezni a chemtrail jelenség mögött. Eszerint a Föld klímájának módosítása [11] zajlik a háttérben, ahogy azt Teller Ede néhány éve egy olaszországi konferencián állítólag felvetette. Valaki később email útján rákérdezett [12], hogy az ötletet megvalósították-e, de agg tudós [13] akkor azt mondta, hogy tudomása szerint nem lett belőle semmi. Tellernek az erre vonatkozó cikkei [14] viszont sokszor idézték az évek során. Ugyanígy szabadon tanulmányozhatók az időjárásra vonatkozó különböző szabadalmak [15] is.
További elképzelések szerint a lakosság titkos beoltása vagy megfertőzése történik a chemtrail-ek segítségével, esetleg tudatmódosító kísérlet zajlik. Mások szerint be nem jelentett kozmikus katasztrófára készül fel a világ, a mélyebb légrétegekben ionizált sávokat létrehozva, avagy a felhőrétegekkel a köznép elől a látványt eltakarva. Természetesen ezek az inonizált rétegek a globális fegyverként használható és az időjárás módosítását célzó titkos HAARP projekt [16] számára is kapóra jönnek, vetik fel mások.
Már a Szovjetunióban is
Időjárást módosító kísérletek régóta történnek a világban, jelentette ki az Index kérdésére Buránszkiné Sallai Márta, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) főosztályvezetője. Magyarországon a rendszerváltás előtt jégeső elhárítás volt Pécs mellett a Tenkes hegyen illetve Baján. Az ezüstjodid rakétákat alkalmazó beavatkozásokat az egykori Állami Biztosító támogatta.
Jelenleg magáncég végzi a tevékenységet, viszont már füstöléses módszert használnak, mondta az OMSZ főosztályvezetője. A beavatkozás arra irányul, hogy befolyásolják a vízpárából képződő kondenzmagvak méretét. Csapadékeltérítő és csapadékkeltő alapkutatásokat azonban Magyarországon senki nem végez, tudtuk meg.
Buránszkiné Sallai Márta nem hiszi, hogy Magyarországon az időjárás átfogó módosítása zajlana. Az ilyen technológiákat a szakirodalom veszélyesnek tartja, mivel kiszámíthatatlan hátulütői lehetnek. Arról azonban korábban lehetett hallani, hogy olimpiai megnyitókon, a volt Szovjetunió fontos felvonulásain alkalmaztak felhőoszlatást, mondta az OMSZ főosztályvezetője.

FORRÁS: index.hu