Kivonult az ENSZ-közgyűlés ülésterméből az amerikai és az összes EU-tagállam - köztük Magyarország - küldöttsége az iráni elnök felszólalása közben, mert Mahmúd Ahmadinezsád azt mondta, hogy az emberek többsége szerint amerikai összeesküvés eredménye volt 2001 szeptemberében az Egyesült Államok ellen intézett terrortámadás.

Ahmadinezsád három "teóriát" ismertetett az ENSZ-közgyűlés szónoki emelvényéről. Az első szerint főleg az amerikai kormány képviselői terjesztették, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat állt a Világkereskedelmi Központ és a Pentagon elleni támadás mögött. Ahmadinezsád felhívást intézett az ENSZ-hez, hogy állítson fel egy "független ténymegállapító bizottságot".

Egy másik "elmélet" szerint az amerikai kormányzaton belül volt egy szegmens, amely megszervezte a támadást, hogy visszafordítsa a gazdasági hanyatlást, és annak közel-keleti következményeit, és ezzel megmentse a cionista rendszert - mondta Ahmadinezsád. Az amerikai nép többsége, akárcsak a legtöbb nemzet és politikus osztja ezt a véleményt - tette hozzá.

Mark Kornblau, az amerikai ENSZ-küldöttség szóvivője még azelőtt reagált Ahmadinezsád kijelentéseire, hogy az befejezte volna beszédét. "Ahelyett, hogy az iráni nép törekvéseit és jóakaratát képviselné, Ahmadinezsád ismét úgy döntött, hogy gonosz összeesküvés-elméletekbe és antiszemita gyalázkodásba fakad ki, amelyek ugyanolyan iszonyatosak és zavarosak, mint amilyen kiszámíthatók" - mondta Kornblau.

 Ahmadinezsád egy harmadik elméletet is előadott, amely szerint a támadást ugyan egy terrorista csoport hajtotta végre, ám az amerikai kormány visszaélt a helyzettel. Mint mondta, a legfőbb bizonyíték ezzel kapcsolatban "néhány, a hatalmas törmeléktömegben megtalált útlevél és egy videó volt, amelyben egy ismeretlen lakhelyű személy szerepelt, aki ismeretlen volt ugyan, de bejelentették, hogy olajügyleteket bonyolított le több amerikai hivatalos személlyel" - hangoztatta felszólalásában az iráni elnök. "Aztán ezt is eltüntették és a robbanás és a tűz miatt nem találtak az öngyilkos merénylők nyomaira" - jelentette ki Ahmadinezsád.