2010. november 13., szombat

Rejtélyes csík tűnt fel az égbolton...

 (2010-11-09 19:43)
A Pentagon szóvivőének keddi közlése szerint a hadsereg és a minisztérium is képtelen magyarázatot adni a Kalifornia partjai fölött feltűnt kondenzcsíkra, amely szakértők szerint nyilvánvalóan egy rakétától származott - közölte a Pentagon szóvivője kedden. A helyi KCBS tévé operatőre hétfőn este vette fel a Los Angeles nyugati része fölötti hosszú csíkot.


David Lapan ezredes, a Pentagon szóvivője azt mondta kedden, hogy senki nem tudja, miféle rakétáról van szó. "Eddig nem jelentkezett senki a hadseregből, vagy a védelmi minisztériumból, hogy érintett lenne egy esetleges rakétakilövésben. Továbbra is kutatjuk a különös kondenzcsík kiváltóját, de minden jel szerint nekünk semmi közünk hozzá" - közölte a szóvivő.

Az előírás szerint légtérzárlatot kell elrendelni és értesíteni kell a kereskedelmi hajókat, kikötőket, ha rakétatesztet hajtanak végre. Az ezredes szerint azonban senki nem rendelt el ilyet, márpedig elképzelhetetlen, hogy a biztonsági intézkedések nélkül végezzenek próbát. Ráadásul valószínűtlen, hogy a Los Angeles-i nemzetközi reptérhez ennyire közel hajtanának végre rakétakilövést, a kondenzcsík ugyanis ott tűnt fel.

FH

FORRÁS

1 videjó róla: LINK
Úgy látom, eléggé nem akar működni a webkamerás cucc az idokep.hu -n, de csak azokon a napokon amikor Chemtrail tevékenység, teljesen megfigyelhető. Fel is dobok pár képet amit reggel csináltam, Tegnap még verőfényes napsütést ígértek a hétvégére a meteorológusok, 20C fokkal, de szerintem éjjel is tolták a vegyszart a fiuk mert reggel 8:00 felé is még ez volt megfigyelhető Gy.M.S.M.-ből. 9:00re felhős volt az ég és azóta is. Folyamatosan megfigyelhetőek a Chemtrail-es gépek.