Germán mondák is őrzik a zsidó rituális gyilkosságok emlékét..

Tegnap a Westend egyik könyvesboltjában jártam, és felkeltette figyelmemet egy könyv, amelynek címe: Német (v. germán) mondák.

Alapvetően mindig is érdekelt a germán kultúrkör, így hát kíváncsian belelapoztam a könyvbe.

Meglepetésemre két rituális zsidó gyerekgyilkosságot is találtam a mondák között, ezeket kifényképeztem és mellékeltek ehhez az email-hez.

Tanulságos elolvasni őket, főleg azért, mert mind a mai napig érvényben lévő szokások, hagyományok eredeznek belőlük - írja olvasónk.

FORRÁS: kuruc.info

Így menj férjhez zsidóhoz - 1 Magyar hölgy tanulságos írása

Országunkban évek óta egyre több izraeli állampolgár tartózkodik mindenféle státus és tartózkodási engedély nélkül. Így megy ez már hosszú évek óta, különböző indokokkal érkeznek, mondván, hogy tanulni, dolgozni jönnek ide, illetve csak szimplán turistaként. És sajnos ezt sokan el is hiszik nekik, és gyanútlanul szemet hunyunk a dolog felett, illetve számomra sem világos okokból a hivatalos szervek sem tesznek ez ellen semmit.

Szerencsétlenségemre a saját példámon sikerült megtanulnom, hogy mit is keresnek ezek az emberek itt, és e történet megírásával szeretném megelőzni, hogy mások is az én sorsomra jussanak, illetve felhívni a figyelmet arra, hogy hogyan is teszik tönkre az országunkat, és a becsületes, hiszékeny magyar állampolgárokat.

Mintegy 3 évvel ezelőtt mentem férjhez, elég rövid ismeretség, kb. 5 hónap után izraeli barátomhoz. Akkor hízelgőnek tűnt, hogy ennyire sürgeti az esküvőt, ma már persze más megvilágításba kerültek a dolgok. Az esküvőig rendben is ment minden, jól éltünk (látszólag – ez volt az, amit velem el akart hitetni, sikerrel), úgy nézett ki, hogy jól menő üzlete van, nincsenek sem anyagi, sem más jellegű gondjai. Ám az esküvő után rendkívül sürgőssé vált számára, hogy Magyarországra költözzünk, ott levő üzletét egy perc alatt feladta (ami persze szintén csak a látszat része volt, mint később kiderült, akárcsak a lakása) persze úgy alakította a dolgokat, hogy még ez se legyen gyanús, mintha miattam jönnénk ide élni. Kinti életét teljesen felszámolta, a családját (2 gyereke is van az előző házasságából) is maga mögött hagyta.

Itt, Magyarországon egy szórakozóhelyet próbált nyitni, aminek bérlésébe és a renoválás elkezdésébe állítólag a spórolt pénzét fektette – később kiderült, hogy ebből sem túl sok minden igaz. 3 hónap után fogytán lett a pénze, ezért rábeszélt engem és a szüleimet, hogy vegyünk fel hitelt a szüleim lakására, ő azt majd törleszteni fogja, biztosan be fog jönni az üzleti vállalkozása, csak még némi pénz kell hozzá, és megnyithatunk, s ebből majd gond nélkül fizeti a törlesztőrészleteket. Hosszas rábeszélés után hittünk neki, a szüleimmel is elhitette, hogy a vállalkozása sikeres lehet, így felvettünk 5 millió forintot a lakásukra. A pénz 3 hónap alatt eltűnt, amikor rákérdeztem, hogy mégis hova, különböző történetekkel állt elő, hogy mennyi pénzt felemészt a felújítás, és miután én nem igazán tudtam, hogy az építőiparban mi mennyi, ezt is elhittem neki.

A mai napig nem tudom, hogy tudott meggyőzni engem és a körülöttem lévőket ezekről a szemenszedett hazugságokról. Mindezek után megint csak hozzám és a szüleimhez fordult, hogy még 3 millió forint kéne a befejezéshez, illetve abból egy ruhaboltot is tudna nyitni még, kapott egy jó ajánlatot. Persze megint hittünk neki, és odaadtuk a pénzt. Mindennek a folyománya az lett, hogy a szórakozóhelyiségnek szánt bérlemény majdhogynem ugyanolyan lepusztult maradt, mint amikor hozzánk került (de arról ő gondoskodott, hogy úgy nézzen ki, mintha mindig valamilyen munka folyna ott (festés stb.), hogy ne fogjunk gyanút), az ún. ruhaüzlethez pedig még ugyan érkezett egy csomag ruha és cipő, de utólag kiderült, hogy azt egy bezárt üzlettől vette át fillérekért.

Én sajnos még mindig abban a hitben éltem, hogy a férjem nem verne át, és csak a javunkat akarja, ezért támogattam mindenben, én dolgoztam reggeltől estig a boltban, míg ő az állítólagos üzleti ügyeit intézte. Este pedig az állítólagosan felújított, szórakozóhelyiségnek szánt üzletben mulatott a barátaival (akik szintén számomra megfejthetetlen okból és mindenféle papírok nélkül tartózkodtak itt, legtöbbjüknek munkahelye sem volt), amire időközben az önkormányzattól persze nem kaptunk engedélyt (ez valószínűleg szintén az ő számítása szerint történt), tehát abból semmi nem lett. Közben jöttek a levelek a banktól, kiderült, hogy nem fizeti a törlesztőrészleteket sem. Nagy nehezen sikerült rábírni az elmaradás befizetésére, de utána megint nem fizetett. Mindezek alatt a házasságunk is megromlott, külön költöztünk. Hónapokkal később, amikor megint jelentősebb hiteltartozás állt fenn, azzal az ötlettel állt elő, hogy egy barátja ajánlott neki egy házat megvételre, hitelre megvehetnénk, felújíthatnánk és némi haszonnal eladnánk, így abból ki tudná egyenlíteni a hitelt.

Így is lett, a bank egy szomszédos országban volt, feltűnően könnyen ment az egész, a házat én megvásároltam, ő lett a haszonélvező, és a hitelszerződést mindketten aláírtuk, persze az ő nevén nem volt semmi fedezetként, tudta, hogy a bank csak rajtam tud behajtani bármit is. A banktól felvett továbbá 5 millió forintot felújításra. Mikor napokkal később ezt a pénzt számon kértem rajta, hogy mégis mire költi, teljesen kifordult magából. Persze a ház eladásából nem lett semmi, a hiteleket sem fizette, az 5 millió forint pedig eltűnt, így pár hónappal később ügyvédhez fordultam, és lassan kiderült, hogy mi mindenben vert át.

Kezdve onnan, hogy valószínűleg tartozása volt Izraelben, azért vált neki sürgőssé a költözés. Az itt felvett bankhitelből minden bizonnyal a kint levő adósságait törlesztette, de az biztos, hogy nem az itteni üzleteibe fektette bele. Kiderült, hogy semmi nincs a nevén, még bankszámla sem, pénzt sem tudnak neki külföldről utalni, ha készpénzre volt szüksége, akkor valamelyik családtagja iderepült. (Persze elmagyarázta akkoriban, hogy csak látogatóba jönnek.) Ittléte 3 éve alatt egyszer sem ment vissza Izraelbe, valószínűleg erre nyomós oka lehetett, mert beteg édesapját és a gyerekeit sem látogatta. A ház felújítására felvett 5 millióról a banknak ugyan benyújtott egy számlát, amit elfogadtak, de később megtudtam, hogy azt egy itt elő izraeli barátja készítette neki, tehát azzal az 5 milliót is ellopta, mint ahogy az elején felvett 8 milliót is. Az ügyvéd által kiderült, hogy tisztában volt a magyar törvényekkel, és jól kitervelte, hogy haszonélvező legyen a házban, így ő tudja kiadni, hasznosítani azt, és nekem nem sok beleszólásom van abba. Ezt tudtom nélkül meg is tette, végig azt hazudta, hogy a ház üresen áll, nem laknak bérlők benne, próbálja árulni, mire kitaláltuk, hogy ez nem igaz, és már kiadta egy igencsak kérdéses szerződéssel, amelyhez én a beleegyezésemet sose adtam, ő a 2 évre előre felvett bérleti díjjal (körülbelül 7 millió forinttal) a zsebében ő már messze járt.

Persze itt hagyta a szüleim lakására felvett hitelt is, illetve még a ház hitelét is nekem, amit persze nyilvánvalóan nem tudok majd fizetni. Miután ügyvédhez fordultam, az ő ügyvédje (szintén egy itt élő izraeli nő) segítségével meg egy darabig próbált behálózni és átverni ismét, de miután látta, hogy már nem tud elhitetni velem semmit, távozott az országból, a mai napig nem tudjuk, hogy hol tartózkodhat. A rendőrségnél is jártam, ők persze nem segítettek, az izraeli követséghez fordultam, akik aztán végképp elzárkóztak minden segítségnyújtástól, csak rövid levélben közölték, hogy ezzel a gondommal forduljak ügyvédhez, ők az állampolgáraikról nem adnak ki semmiféle információt.

Magyarul: aki itt meglopja az embereket, visszamehet és eléldegélhet az itt lopott pénzből vidáman, mert Izrael nem adja ki őket. Így tehát a most már volt férjem (távollétében sikerült elválnom tőle) körülbelül 20 millió forintnyi készpénzt lopott el tőlem, és itt hagyott engem az összes problémával, hiteltörlesztéssel, amivel gyakorlatilag tönkretette az életemet. Barátom segítségével a szüleim lakásának törlesztőrészletét ki tudjuk valahogy fizetni, őket nem lakoltatták ki az otthonukból, de hogy a házon levő tartozással mi lesz, azt sajnos nem tudom, valószínűleg még jobban meg fogja a keseríteni a jövőmet, életem végéig törleszthetem a fizetésemből, amit ő ellopott. A családom és én megbíztunk benne, és cserébe ezt kaptuk vissza tőle.

Sajnos ezzel a történettel nem vagyok egyedül, már két másik magyar lányról hallottam, akikkel hasonló megesett, és szeretném, ha ez másokkal nem történne meg. Miután izraeli állampolgárokról van szó, érthető okokból nem sok nyilvánosságot kapnak az ilyen esetek, de kérem, akihez eljut, adja tovább, ne hagyjuk, hogy rajtunk, magyarokon élősködjenek, kihasználjanak, meglopjanak minket!

FORRÁS: kuruc.info

Újabb kiütéses revizionista győzelem: Majdanek

Azt gyanítom, a Föld lakóinak csupán egészen elenyésző százaléka tudja, mi az a Majdanek. Tartok tőle, hazánkban sem igen tudják. Hogy ez a „bűnös tájékozatlanság” a holokauszt-propagandisták mulasztásainak eredménye-e, nehéz lenne megmondani. Ugyanis ők láthatóan sokat tanulmányozták a PR-szakkönyveket, melyek egybehangzóan leszögezik: ha valamit el akarunk hitetni az emberekkel, akkor nem célszerű túl sok információval terhelni őket. Lehetőleg egyetlen egy jelképet kell a magasba emelni, és úton-útfélen mutogatni. A holokausztnak egyetlen „szakrális” középpontja lehet: ez pedig Auschwitz. Ezért aztán a többi öt „megsemmisítő tábor” némiképp érdemtelenül háttérbe szorul.

Az alábbiakban álljon itt egy részlet Jürgen Graf és Carlo Mattogno: A majdaneki koncentrációs tábor – történelmi és technikai tanulmány című, 2003-ban az USA-ban megjelent könyvéből. Természetesen ezt a lebilincselően érdekes könyvet sem fordították le magyarra, de, ami ennél is jellemzőbb: egyetlen hivatalos holokauszt-történész tollából sem született hasonlóképpen alapos, tudományos igényű történelmi munka a majdaneki táborról. (Egyébként Auschwitz kivételével a többi úgynevezett megsemmisítő táborról sem nagyon írtak, ami persze korántsem véletlen. Persze az Auschwitzcal kapcsolatos munkák is jórészt szemtanúk beszámolóira épülnek, és inkább propagandakiadványoknak tekinthetők, mint komoly történelmi szakmunkáknak. A kivételt talán Jean-Claude Pressacnak az auschwitzi gázkamrák működéséről szóló két könyve jelenti.) Megjegyzem még itt, hogy Jürgen Graf és Carlo Mattogno az elmúlt évek során a majdaneki mellett megírta a belzeci, a treblinkai, a sobibori és a chelmnoi koncentrációs táborok történetét (e négy utóbbi láger történetéről 1218 oldalon keresztül értekeznek), ezen kívül mindketten, de természetesen más revizionisták sokat publikáltak Auschwitzról is. (Mattogno 2010-ben jelentette meg Auschwitz: assistenza sanitaria, “selezione” e “Sonderbehandlung” dei detenuti immatricolati (“Auschwitz: sanitary service, ‘selections’ and ‘special treatment’ of registered inmates, Effepi, Genoa 2010, vagyis Auschwitz: közegészségügyi szolgálat, „kiválasztás” és a regisztrált foglyok „speciális kezelése”) című tanulmányát, melyben roppant sok új, érdekes levéltári forrást és eddig nem ismert adatot vonultat fel. A hivatalos holokauszt-történészek részéről a válasz: zavart, néma csönd.

1. Amit a lublin-majdaneki koncentrációs táborról mindenkinek tudnia kell

1941 júliusában a nemzetiszocialista megszálló hatóságok egy hatalmas koncentrációs tábor felállítását határozták el a lengyelországi Lublin közelében. Októberre el is készült a láger a város délkeleti külvárosának közelében. A lengyelek Majdaneknek nevezték el, amely Lublin egyik közeli külső kerületének (Majdan Tatarski) elnevezése. Végül is ezen a néven került be a köztudatba.

Idővel Majdanek lett a legnagyobb koncentrációs tábor a Lengyel Főkormányzóság területén¹. Kezdetben zsidók és lengyelek voltak többségben a foglyok között, azonban az idő múlásával más nemzetiségű emberek is érkeztek szép számmal. Ezen kívül pedig igen sok szovjet hadifoglyot is oda hurcoltak.

1944. július 23-án a koncentrációs tábort felszabadította a szovjet Vörös Hadsereg, amely csupán 1500 foglyot talált a lágerben². A többieket a németek az előző hónapokban evakuálták.

Nem sokkal a láger felszabadítása után a szovjetek és a lengyelek is a táborban elkövetett szörnyűséges bűncselekményekről kezdtek írni és beszélni, amelyeket a németek követtek volna el. Egy lublini rögtönítélő törvényszék hat elfogott német őr ellen benyújtott vádiratában az olvasható, hogy 1.7 millió embert gyilkoltak meg Majdanekben³. A nürnbergi per hivatalos irataiban pedig azt olvassuk, hogy a majdaneki lágerben 1,5 millió ember vesztette életét⁴.

Ma már azonban egyetlen komoly történész sem fogadja el ezeket a mértéktelenül eltúlzott áldozati számokat. Azonban a hivatalos holokauszt-történetírás továbbra is kitart amellett, hogy a lágerben nem csupán „természetes” okokból haltak meg, illetve fegyelmi kihágás miatt agyonlőtt vagy felakasztott emberek vesztették életüket, hanem igen nagy számban végeztek ki foglyokat (főleg zsidókat) elgázosítás útján, illetve mindenfajta ítélet vagy bírósági eljárás nélkül is történtek tömeges kivégzések.

2. Majdanek a hivatalos nyugati történettudományban

A hivatalos nyugati történetírás szerint Majdanek egyszerre volt munka- és megsemmisítő tábor⁵. A foglyok állítólag alapos válogatáson estek át, mihelyst a lágerbe megérkeztek: az egészséges felnőtteket kényszermunkára fogták, viszont akiket munkára alkalmatlannak találtak, azokat likvidálták. A hivatalos holotörténészek azt állítják, hogy 1942 kora őszén már tömegesen gyilkolták a zsidókat a gázkamrákban, részben Ciklon B-vel, részben szénmonoxid gázzal. Ezen kívül pedig további 18 000 zsidót lőttek agyon Majdanekben 1943. november 3-án – hirdetik a hivatalos holotörténészek..

A Nationalsozialistische Massentötungen durch Giftgas című kiadványban (szerkesztette E. Kogon, H. Langbein és A. Rückerl) a következőt olvassuk⁶:

"Miképp Auschwitzban, úgy a Lublin melletti Majdanekben is - ha nem is olyan hosszú ideig, és olyan döbbenetes méretekben -, de a láger vezetőségének irányítása mellett tömegesen gyilkolták az embereket a gázkamrákban. Mihelyst ezeket a kamrákat használni kezdték, a táborba hurcolt zsidókat szelekciónak vetették alá: akiket alkalmatlannak ítéltek a munkára, azokat azonnal elgázosították."
Talán némiképpen óvatosabban, de hasonlóképpen látják a Majdanekben történteket az Enzyklopädie des Holocaust szerkesztői is⁷:

"Bizonyos számú foglyot megérkezése után azonnal a gázkamrába vittek: vagyis Majdanek joggal nevezhető megsemmisítő tábornak.”

1945 óta több tízezer könyvet írtak a „Holokausztról”. A „Holokauszt” középpontjában pedig a hat lengyelországi úgynevezett „megsemmisítő tábor” áll. Az ember azt várná, hogy óriási mennyiségű könyv és tanulmány jelent meg ezekről a „megsemmisítő táborokról”, így többek között Majdanekről is. Csakhogy csalatkoznunk kell: a nyugati történettudomány teljes mértékben elhanyagolta a Lublin melletti „megsemmisítő tábor” történetének bemutatását. 1945 óta egyetlen egy nyugati vagy amerikai történész sem tartotta szükségesnek, hogy könyvet írjon Majdanekről, amely akár csak távolról is megfelelt volna egy szaktudományos történettudományi munka kritériumainak.

Eltekintve a korábbi foglyok szükségképpen szubjektív visszaemlékezéseitől - melyek aligha tekinthetők elfogulatlan, történettudományi összefoglalásoknak - Heiner Lichtenstein Majdanek. Reportage eines Prozesses⁸ című könyve az egyetlen, a tábor történetéről szóló német nyelvű munka, amely említésre érdemes. Ugyanakkor ez a könyv sem tekinthető tudományos műnek. Lichtenstein természetesen a Majdanekben elkövetett állítólagos tömeggyilkosságokat megkérdőjelezhetetlen axiómaként fogadja el, és még a láger egykori őreinek düsseldorfi perét (1975-1981) is arra használja, hogy szidalmak özönét zúdítsa a nemzetiszocialista rendszerre, a vádlottakra, védőikre, sőt, a nyugatnémet szövetségi bírósági rendszer egészét is vitriolos hangon támadja, mivel érzése szerint az igazságszolgáltatás túlságosan is elnéző a nemzetiszocialisták „bűneivel” szemben. A szerző érzelmi kitörései helyettesítik az alapos, elfogulatlan tudományos elemzést.

Hogy a hivatalos történészek ennyire „elfeledkeztek” a majdaneki táborról, alapvetően két okra vezethető vissza:

- Az egyik, hogy Auschwitz szinte teljes mértékben lefoglalta a történészek figyelmét, háttérbe szorítva a többi „megsemmisítő tábort”;

- A másik pedig, hogy a holokauszt-kutató történészek nem hajlandók megtanulni lengyelül, holott enélkül teljesen lehetetlen a majdaneki láger történetét feldolgozni.

3. Majdanek a lengyel történettudományban

Mivel a majdaneki tábort lengyel területen hozták létre, érthető, ha számos tanulmány és elemzés látott napvilágot a láger történetével kapcsolatban Lengyelországban. Közülük nem is egy magas színvonalú, értékes munka - eltekintve két roppant lényeges és egymással összefüggő kérdéstől: az egyik az áldozatok számának, a másik pedig a foglyok „tömeges megsemmisítésének” ügye elgázosítással vagy agyonlövéssel. Csakhogy, mint a Majdanekról szóló könyvünkben bemutatjuk, a két említett kérdéssel kapcsolatban felmutatott „bizonyítékok” egyáltalán nem állják ki a tudományos vizsgálódás próbáját.

Eltekintve néhány, nyugati nyelvekre is lefordított lengyel munkától, a Majdanekről szóló szakirodalom legnagyobb része ismeretlen Lengyelország határain kívül.

A lengyel kutatók, nyugati kollégáikhoz hasonlóan, Majdaneket úgynevezett „vegyes, munka- és haláltábornak” tekintik. Az a tény, hogy a kommunista uralom idején a történészeknek politikai útmutatásokhoz és elvárásokhoz kellett igazodniuk, teljes mértékben közismert ma Lengyelországban. Így például Czesław Rajca, a Majdaneki Múzeum munkatársa egy 1992-es tanulmányában elismerte, hogy a majdaneki láger áldozatainak számát mértéktelenül eltúlozták nem csupán a szovjetek, de Zdzislaw Lukaszkiewicz is, aki első ízben írt átfogó történelmi művet a lágerről⁹.

A másfél millióra vagy annál is többre taksált áldozati szám oly mértékben hihetetlennek tűnt, hogy már a háború után is sokan kételkedni kezdtek annak hitelességében. 1948-ban Z. Lukaszkiewicz már arról írt a könyvében, hogy a lágerben 360 000 ember hunyt el, akiknek 60%-a "a tábori körülmények következtében”, vagyis járványok, illetve alultápláltság miatt vesztette életét, és csupán 25%-uk halt meg a „gázkamrákban”, a fennmaradó 15% pedig más okok következtében (agyonlövés, felakasztás, méreginjekció stb.) távozott az élők sorából¹⁰.

Hosszú évtizedeken át Z. Lukaszkiewicz adatai megkérdőjelezhetetlennek számítottak, azonban néhány esztendeje a történészek már nem fogadják el azokat érvényeseknek. Czeslaw Rajca fent említett 1992-es tanulmányában hozzávetőleg 235 000 főre teszi a majdaneki táborban életüket vesztett foglyok számát. Ezt az adatot fogadták el a Majdanek Emléközpont hivatalos történészei is. (Egy ideig. Ugyanis 13 esztendő elteltével, 2005-ben Thomas Kranz, a Majdaneki Múzeum kutatási igazgatója 78.000 főben adta meg a majdaneki koncentrációs táborban életüket vesztett emberek számát¹¹. A két „előítéletes gondolkodású”, „elfogult”, „antiszemita”, „tudatlan” történész, Jürgen Graf és Carlo Mattogno 1998-ban megjelent KL Majdanek. Eine historische und technische Studie című tanulmányukban, majd a 2003-ban napvilágot látott, Majdanekről szóló könyvükben meggyőzően érvelnek amellett, hogy Majdanekben 42.200 fogoly veszíthette életét¹². - P. O.)

Majdanek történetének elhanyagolásáért nem lehet pusztán a lengyel kortárs történészeket okolni – de nyugati kollégáikat sem. A fő gond az, hogy képtelenek megszabadulni a sztálinista történetírás nyomasztó hagyományától, amely ugyanis egy meglehetősen torz és hamis képet festett a majdaneki táborról. A lágerben meghaltak számának jelentős csökkentése, ami már 1948-ban megkezdődött, majd a korai 90-es években tovább folytatódott, sajnos csupán vonakodva megtett és elégtelen lépés abban az irányban, hogy túlhaladjuk végre a politika által vezérelt, sztálinista történetírás rossz hagyományát.

4. Majdanek a revizionista történetírásban

Akárcsak az ortodox nyugati történészek, sajnos a revizionisták sem fordítottak sok figyelmet Majdanekre. A mai napig (2003-ig – P.O.) csupán egyetlen, a láger történetét feldolgozó könyv jelent meg a revizionisták részéről, címe: Majdanek in alle Ewigkeit?, szerzője pedig Josef Gideon Burg, egy anticionista zsidó kutató. Ez a munka 1979-ben jelent meg, akkor, amikor zajlott az úgynevezett majdaneki per Düsseldorfban, és írója nem is törekedett akadémikusi babérokra. Burg elsősorban a szemtanúk beszámolóira, valamint újságcikkekre támaszkodott munkája során. Bírálta a cionistákat, akik szerinte teljesen eltorzították a majdaneki táborban történt eseményeket annak érdekében, hogy morálisan megalázzák a németeket, és újabb pénzösszegeket csikarjanak ki belőlük. Burg meg volt győződve arról, hogy nem voltak gázkamrák a lágerben. Hogy elégedetlenségét kifejezze, csak azért is németül írta művét, holott anyanyelve a jiddis volt. Mint Burg írta¹³:

"A breslaui propagandista-képző iskolába jártam, ahol gyakran mutogattak nekünk egy szappant, amelyet zsidók zsírjából készítettek a nácik, továbbá a gázkamrákról és a megsemmisítési elméletekről is sokat beszéltek nekünk. Egy fiatalember azonban felkeltette a figyelmemet rendkívüli bátorságával és becsületességével. Később találkoztam vele egy emlékező ünnepség során Hildesheimben. Arról panaszkodott, hogy vízumkérelmét kétszer is visszautasították, és megfenyegették, hogy megakadályozzák kivándorlását az Egyesült Államokba, hacsak nem számol be „részletesen” arról, mit tett a gázkamrákban végzett munkája során. R.W., aki most 30 esztendős, könnyek között mesélte nekem, hogy nem tud hazudni, még a gójok kárára sem képes erre. Ő, aki ortodox hívőnek vallja magát, az Exodus 20:16 alapján nem hazudhat, ugyanis ott a következők olvashatók: „Ne tegyél hamis tanúságot a felebarátoddal szemben”. Mint nekem elmondta, ő a majdaneki táborban a fertőtlenítő kamrákban dolgozott, később pedig Birkenauba került. De neki azokban az időkben is sok baja volt egyes zsidó vezetőkkel, mert ő nem volt hajlandó lopni azokból a készletekből, amelyeket a fertőtlenítés céljából szállítottak a táborba. R.W. panaszkodott, hogy azzal vádolták meg, hogy szándékosan terjesztette a tetveket fogolytársai körében és ellopta a meggyilkolt emberek ruházatát.”

Az érvelésének módja és erőteljesen érzelmi, szenvedélyes stílusa miatt J.G. Burg munkája joggal nevezhető Heiner Lichtenstein könyve revizionista párjának. Burg egy másik írásában is foglalkozik Majdanekkel, melynek címe: Zionazi Zensur in der BRD¹⁴.

A revizionisták két tanulmányban is írtak a feltételezett majdaneki gázkamrákról. 1988-ban írt nevezetes jelentésében az amerikai Fred Leuchter ugyan elsősorban az Auschwitz I-ben és a Birkenauban lévő gázkamrákkal foglalkozott, de írásának vége felé említést tesz a Majdanekben található hasonló létesítményekről is. Leuchter arra a következtetésre jutott, hogy a feltételezett gázkamrákban – már csak technikai és műszaki okok miatt is – teljességgel képtelenség lett volna embereket elgázosítani¹⁵.

De amíg Leuchter tanulmányának Auschwitzra vonatkozó részeit igen sokan igyekeztek cáfolni, addig a majdaneki gázkamrákkal kapcsolatos megállapításait csupán egyetlen szerző, a francia Jean-Claude Pressac vitatta¹⁶.

Germar Rudolf német revizionista négy oldalt szentelt az állítólagos majdaneki gázkamráknak nevezetes tanulmányában¹⁷. Rudolf véleménye szerint technológiai, kémiai okok miatt, valamint az épületek jellegéből adódóan a feltételezett elgázosítások nem történhettek meg Majdanekben, ezen kívül pedig a szemtanúk egymással homlokegyenest ellentétes beszámolói is súlyos kétségeket ébresztenek a hivatalos holokauszt-történet megállapításait illetően.

Fordította: Perge Ottó - Kuruc.info

Álljon itt végezetül a Wikipédia majdanekről szóló szócikke:

Majdanek was a German Nazi concentration camp on the outskirts of Lublin, Poland, established during German Nazi occupation of Poland. The camp operated from October 1, 1941 until July 22, 1944, when it was captured nearly intact by the advancing Soviet Red Army. Although conceived as a forced labor camp and not as an extermination camp, over 79,000 people[1] died there (59,000 of them Polish Jews) during the 34 months of its operation.

Magyarul: Majdanek német koncentrációs tábor volt Lublin külvárosában, amelyet Lengyelország német megszállása idején hoztak létre. A tábor 1941. október 1. és 1944. július 22. között működött., amikor is az előrenyomuló szovjet Vörös Hadsereg behatolt a jórészt teljesen épen maradt lágerbe. Noha munkatábornak, és nem megsemmisítő tábornak tartják, több, mint 79 000 ember halt meg ott (akik közül 59 000 lengyel zsidó volt), a tábor működésének 34 hónapja alatt.

A „tudatlan”, „ostoba”, „előítéletes”, „antiszemita”, „náci”, sőt, „aljas gazember” revizionista történészek tehát teljes győzelmet arattak, ugyanis mindenben nekik lett igazuk Majdaneket illetően. Az 1,5 (sőt 1,7) milliós áldozati szám 79 000-re csökkent (akik közül 59 000 zsidó, de elképzelhető, hogy még ez a szám is lejjebb megy idővel), és a hivatalos álláspontot képviselő Wikipédia is elismeri immár: Majdanek nem volt megsemmisítő tábor! De hiszen pontosan ezt állították a revizionisták évtizedek óta! Vagy a Wikipédia is holokauszttagadó lenne? Mi a hivatalos álláspont végső soron Majdanek ügyében? Sürgős tájékoztatásra lenne szükség, tekintve, hogy börtönbe kerülhetnek azok, akik nem azt hirdetik...

P. O.

Lábjegyzetek

1 A Felső-Sziléziában elhelyezkedő Auschwitz nem a Főkormányzóság területén volt, ugyanis miután a németek elfoglalták Lengyelországot, a területet a Német Birodalomhoz csatolták.

2 A lengyel történészek legalábbis 1500 felszabadított fogolyról tudnak, lásd erre nézve Anna Wisniewska és Czesław Rajca, Majdanek. Lubelski obóz koncentracyjny, Panstwowe Muzeum na Majdanku, Lublin 1996, 32. o. Gerald Reitlinger tekintélyesnek mondott hivatalos holoszakértő ugyanakkor úgy tudja, hogy 6000 fogoly tartózkodott a táborban a szovjet hadsereg megérkezésekor. Lásd erre nézve Die Endlösung. Hitlers Versuch der Ausrottung der Juden Europas 1939-1945, Berlin: Colloquium Verlag, 1983, 512. o.

3 Sentencja wyroku. Specjalny Sad Karny w Lublinie, December 2, 1944 (Az ítélet indoklása a Hermann Vogel és társai elleni perben), Archiwum Panstwowego Muzeum na Majdanku (A Majdaneki Állami Múzeum Archívuma), sygn. XX-1, 100. o.

4 IMT, VII. kötet, 590. o.

5 A "Vernichtungslager" („megsemmisítő tábor”) kifejezés nem szerepel egyetlen, a háborús időkből származó német dokumentumban sem. A szó a szövetségesek terminológiájából („extermination camp”) származik.

6 E. Kogon, H. Langbein és A. Rückerl szerk.: Nationalsozialistische Massentötungen durch Giftgas, Frankfurt/M.: S. Fischer Verlag, 1983, 241. o.

7 Eberhard Jäckel, Peter Longerich és Julius H. Schoeps szerk.: Enzyklopädie des Holocaust, Berlin: Argon Verlag, 1993, 918. o.

8 Heiner Lichtenstein, Majdanek. Reportage eines Prozesses, Frankfurt/M: Europäische Verlagsanstalt, 1979.

9 Czesław Rajca, "Problem liczby ofiar w obozie na Majdanku", in: Zeszyty Majdanka (Majdanek Periodical) XIV, 1992, 127-132. o.

10 Zdzislaw Lukaszkiewicz, "Obóz koncentracyjni i zagłady Majdanek" (A majdaneki koncentrációs és megsemmisítő tábor) in: Biuletyn Glównej Komisji Badania Zbrodni Nimieckich w Polsce (A Lengyelországban Elkövetett Német Háborús Bűnöket Vizsgáló Bizottság jelentése), 4. k. (1948),

11 Tomasz Kranz, „Ewidencja zgonow i smiertelnosc wiezniow KL Lublin“, in: Zeszyty Majdanka, 23 (2005).

12 Jürgen Graf und Carlo Mattogno, KL Majdanek. Eine historische und technische Studie, Castle Hill Publishers, Hastings 1998, 4. fejezet, illetve Jürgen Graf-Carlo Mattogno: Concentration Camp Majdanek – A Historical and Technical Study Thesis and Dissertation Press USA, Chichago 2003. június. 71-94. o.

13 Josef Gideon Burg, Majdanek in alle Ewigkeit?, Munich: Ederer Verlag, 1979, 96. o.

14 Josef Gideon Burg, Zionazi Zensur in der BRD, Munich: Ederer Verlag, 1980.

15 Fred A. Leuchter, An Engineering Report on the Alleged Gas Chambers at Auschwitz, Birkenau and Majdanek, Poland, Toronto: Samisdat Publishers Ltd., 1988.

16 Jean-Claude Pressac, "Les carences et incohérences du rapport Leuchter", in: Jour J, December 12, 1988, pp. I-X.

17 Germar Rudolf- Ernst Gauss, "Die 'Gaskammern' von Auschwitz und Majdanek", in: Ernst Gauss (szerk.), Grundlagen zur Zeitgeschichte, Grabert, Tübingen 1994, 276-279. o.

FORRÁS: KURUC.INFO